HTML

Linkblog

6.2. A fénysebesség állandóságának elve

2008.01.10. 19:55 :: peiszisz

    A klasszikus fizika a fény terjedésérıl két elméletet dolgozott ki. A korpuszkuláris
elmélet alapján a fényt a fényforrás egy jellegzetes sebességgel kilövi, és így az a
fényforráshoz képest állandó sebességgel mozog.
Ezt azonban könnyen cáfolhatjuk. A kettıs csillagok egyik tagja közeledik, a másik távolodik a Földtıl. Ezért az elmélet szerint a két csillagról különbözı sebességgel érkezik hozzánk a fény. Bár a csillagok sebessége kicsi a fény sebességéhez képest, a nagy távolság következtében a látszólagos pályagörbén olyan nagy szabálytalanságok jönnének létre, amit már észlelnénk. Ilyet azonban soha nem
észleltek. A fény terjedésének másik lehetséges klasszikus leírása megkívánja egy mindent átható közeg, az éter jelenlétét, amely körülvesz minket, és kitölti a világegyetemet.
Az éterelmélet szerint a fény ebben a közegben terjedı, vagyis a fény sebessége az éterhez képest állandó. Felhasználva, hogy a Föld a Nap körül – és így a nyugvó éterhez képest is – 30 000 m/s sebességgel mozog, így a Földön különbözı irányokba mérve egy felvillanó fényforrás terjedését, más-más sebességet kellett volna kapniuk.
Azonban minden irányban egyforma sebességet mértek. Még sok más kísérlet után az éterelméletet elvetették. Mindezek után a fénysebesség állandósága, ami az elektromágneses elmélet tiszta következménye, továbbra is ellentétben áll a relativitás elvével, hiszen a relativitás elve szerint egymáshoz képest egyenletesen mozgó koordináta-rendszerekben különbözı
fénysebességet kellett volna mérni.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://physical.blog.hu/api/trackback/id/tr88292570

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wuang · http://nanotechnologia.blog.hu/2009/07/23/abakusz_nagyfiuknak_a_kvantumszamitogep_i 2009.10.04. 13:25:25

A fénysebesség állandóságának az oka, hogy egy közegben terjedő rezgés.
Hogy miért nem lehet kimutatni, annak megértéséhez előszőr a relativitás apró részleteit kell megérteni.
Utánna már minden világos lesz. De azt megérteni egy kemény munka, szavakkal nem leírható hogyan működik a relativitás.
De megérthető.
süti beállítások módosítása